CSAPDÁT GYANÍTOK
Cement
Hatházi András utolsó frissítés: 16:00 GMT +2, 2003. május 14.-- Ez mi? -- mutat a zsákra. -- Cement. -- veti oda foghegyrõl az egyik szaki. -- És az mi? Megáll a lapát, a két szaki összenéz, villanásnyi ideig elbambul, aztán valamivel gyorsabban folytatja a melót.
Hirtelen fontossá válik a veder, a keverõ kapcsolója, a pontos sódermennyiség… Végül az idõsebb – gondolom már gyakorló apa --odamordul társához: -- Kérdezett a gyerek. Vagy mi? -- Hát izé… Cement. Látod! S dühösen sandít a fõnökre. Az is lopva vissza, de aztán meglágyulnak. Soma már rég messze jár. Ejsze nem vett észre semmit!
Szeretem az ilyen helyzeteket. Végezzük dolgaink immár bõ húsz-harminc éve, egyszercsak jön valaki, és önmagára fordítja a megszokást. Jesszusom, ez a ház mindig itt volt? Te jó ég, ez a kávéscsésze ilyen nehéz? Rádpazaroltam legszebb éveim, és csak most döbbenek rá!
Ugyan, ugyan: tudtad te már régóta, talán elejétõl fogva, csak sokkal kényelmesebb volt úgy tenni, mintha. Kapálózunk korlátaink ellen, miközben egyre magabiztosabban építjük magunk köré õket. Engedelmesen leéljük az életet, aztán -- ha egyáltalán eljutunk addig -- végigtotyogunk a szobától a fürdõig vezetõ hosszú és gyötrelmes úton, és tiszta szívbõl utáljuk a fiatalságot.
Mert valóban rettenetes mindent észrevenni, hirtelen görcsbe rándul az ember gyomra: ez is van, meg ez is van, meg ez is… Külön-külön is meg együtt is, rajtam kívül is meg bennem is… Atyavilág! Bizonytalanná válik, eltéved dolgai között, és nincs felsõ hatalom, ki ölbe vegye, és hitelt érdemlõen elmondja: na látod, ezért! Jobb is gyûjteni gépiesen egyik napot a másikra, ezt láttuk, ezt tanultuk, a túlélésnek ez az egyetlen módja.
Azért olykor nem állom meg, és takarítás közben, mielõtt leszedném ezeket a pókhálókat, el-elmerengek egy-egy szebb alkotás fölött. Persze a fene fejezi be ilyenkor idõre a munkát, minden a feje tetején, az éjszakába nyúló kapkodásban törik a tányér, a frissen porolt szõnyegre loccsan a mocskos víz, mindentõl elmegy az ember kedve, és holnap hajnalban kezdõdik elölrõl az egész – Hiányzik ez nekünk?
Szóval a cement. Azóta is ezen töröm a fejem: tényleg, mi a cement? Hát nézd meg a szótárban! – Rebi már tudja, segédeszközök nélkül olykor nem megy.
Vízzel péppé keverve kõszerûen megszilárduló porszerû építõipari kötõanyag. Nézünk magunk elé. Hosszan. Aztán Soma bólint:
-- Ja. -- és rohan ki játszani. Ennyi. Ilyen egyszerû. Rebi még ráncolja homlokát, emészti a hallottakat, újra- és újraböngészi a címszót. De én már a hetedik mennyországban vagyok büszkeségemben. Lám, csak oda kell figyelni, nem elmenekülni, hanem épp ellenkezõleg: eleibe menni az eseményeknek!
Fognék is neki munkámnak, amikor berobog az öreg, körülnéz, mint aki itt felejtett valamit:
-- Mit is akartam? Mit is akartam… Tátá, mi az a péppé?
Megdermedek. Rebi már keresi is a szótárban, aztán úgy dönt, hogy mégsem, összecsukja azt a hatalmas okos könyvet és rámnéz. Tõlem várják a választ. Körülnézek, sehol a két szaki. Én már sejtem, mi az a cement, most igazán kihúzhatnának a csávából, cserébe elmondhatnák: mi az a péppé?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!