CSAPDÁT GYANÍTOK
Drog
Hatházi András utolsó frissítés: 11:08 GMT +2, 2004. július 6.Olyan, mint mikor hosszabb szünet után rágyújt az emberfia, és a fojtogató füst elönti a beteg tüdőt. Nem szabadulsz tőle, és észbontóan jólesik. Nem a mozdulat, nem a gesztus, amire fogják. Nem.
Mégis inkább olyan, mint a séta kedves helyeken: azon az utcán, abban a parkban, abban az erdőben, az osztályteremben húsz évvel ezelőtt a félhomályban, azok a csókok, azok a tiltott füstök.
Vagy az egész. Egyszerre. Együtt.
Mindegy, csak kezdődjön, mert a számlálatlan végérvényes lemondások csak még izgalmasabbá teszik, olyan, mint mikor szüzességét veszti el az ember, vagy hirtelen iskolába megy, vagy tudja: ennyi volt. Ezután minden más lesz.
Nem. Olyan, mint mikor fáj a fogad. Egyvégtében sajog. Nem használ sem a hideg, sem a meleg, öli az ideget, és hiába gyógyszer, hiába kezelés, tudod: a harmincasról átterjed a harmincegyesre, onnan a harminckettesre, a középfülre, a mandulára, lecsorog a gégén, és már hajszáltól sarokig lüktetsz.
Vakarózol tőle, türelmetlenül várod, mint a boldogságot. Megcsalod, ő is megcsal, amolyan kényszerházasság ez. Azt hiszed csak elkezdeni nehéz, de közben sem könnyű, utána még súlyosabb, és így a régi szeretők egyre gyűlnek, gyűlnek, vallanak, nem akar fogyni soruk. Sőt.
Nem tud megállni, és reszketsz, mivé lesz, amikor leírod az első szót.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!