CSAPDÁT GYANÍTOK
Házak
Hatházi András utolsó frissítés: 15:04 GMT +2, 2003. június 2.Valahol van két ház. Az egyik a János nagyapámé meg a Joli nagyanyámé, még a bécsi döntés elõtt építették önerõbõl, aztán elköltöztek, majd visszajöttek,
és türelmetlenül vártak minden szünidõben, és én is nagyon siettem hozzájuk, egyszer el is lógtam otthonról, hogy megkapjam elsõ és egyben utolsó verésemet nagyapámtól, na nem akkorát, csak épp egy taslit a fenekemre, János tatától, aki aztán bezárkózott a fészerbe, a sópba, és zokogott, és leitta magát, és estére faragott nekem egyet azokból a csodálatos íjakból, barátosi módra, ahogy kell egy kis libapásztornak, tollas nyílvesszõkkel, még céltáblát is rajzolt az öreg és mi voltunk az indiánok, akik megkergetik majd foglyul ejtik Jolimamát, azt a határozott tót asszonyt a határmentérõl.
Fantasztikus ásatások voltak az udvaron, majdnem mindig elértük a föld közepét, aztán este kiállítottuk a leleteket, és egy fagylaltért meg lehetett tekinteni a cserepeket, szegeket, drótokat, miket õseink hagytak nekünk emlékbe a körtefa alatt, nyáron pedig focikaput csináltunk, a ribizli elé, félidõben megettük a maráncsent, Isten lova kölykei, úgy, zölden, ahogy az Úr adta, mégse lyukadt ki a belünk, ráadásul vittünk Mónikának is a szomszédba meg a nõvérének, akit nem emlékszem, hogy csúfoltunk.
Mónika.
Mélykék szemei voltak, erõs szõke copfjai, csinos volt és kellemes hangú, majd elköltözött szüleivel Németországba.
Szöszi se lett igazából a feleségem, de sokáig volt királykisasszony, és a labdát mindig mosolyogva dobta vissza, majd felkönyökölt a kertítésre, és kikérdezte az egyszeregyet. Ibolyát pedig egy olasz vette feleségül. De õ csúnya is volt, sötétben élt, cigarettázott, és Attila szerint kurva.
Két utcányival odébb hangosan zakatolva futottak be és ki a vonatok, hatalmas kerekeik alatt szétroppantak a kavicsok, az öt banisok, a fagylaltoskanalak és a részeges Emilnek a lába, mondják, nem tudom, azóta nem láttam, az anyját sem, pedig hetente hozta kosztoscsészében az ételt fiának, és a frissen mosott ruhát, jól összeverekedtek, majd zokogva rohant el ismét egy hétre fiától, ki ott lakott a hátsó szobában, közbül meg Ida néni, a kis aszott szász világi apáca, mindig kikeményített sötét ruhában, akinek soha senkije se volt csak Krisztus, mégis gyászolt, õk ketten: Jolimama lakói.
Aztán János is belehalt a nyugágyba, Jolán is fia után búsulta magát, senki sem maradt a házban, el is adtuk, és ma kocsma, utcára nyílik az ajtaja.
A másik házban albérletben laktak Ilonka és Géza, Dráganagymama és Géza nagytata, ki a lánya esküvõjét követõ reggel halt meg, úgyhogy anyámék maradtak, Dráganagymama pedig hûségesen felnevelt, ahogy a zárdában tanulta: pontosan, szépen, becsületesen.
Sokan voltunk az udvaron, mindig baj volt a labdával, a gyümölcsöt megenni pedig szigorúan tilos, mert az mind a házinénié, majd ad a hullomásból lekvárnak a vén kurva, világgá is csak a garázsig lehetett menni, de hinta volt az ajtókeretre szerelve, és rengeteg könyvünk volt, mégis elköltöztünk.
Dráganagymamának csak egy szobát hagytak, de õ csak azért is maradt, mert abban a korban már hova is mehetne az ember, itt van Géza, itt vannak Várhegyiék, Knoblochék, a Vogel Rudi, az osztrák bajnok, és ott amúgy sincs hangverseny a nyugdíjasoknak, az unokák is meg akkorára nõttek, hogy visszavonatozhatnak abba a kis szobába, a volt gyerekszobába, ami valamikor hatalmas volt, mint az udvar a pucéron napozó házinénivel, akit nemsokára eltemettek, a házat pedig azonmód eladták.
Dráganagymama ekkor felszámolta könyvtárát, szétosztogatta képeit, és a Szûzanya képével meg a Bence tiszteletes úrtól kapott olvasóval a kezében elfoglalta az új gyerekszobát, amibõl már rég kirepültek a sarjak, eldugdosta csokoládéit a bugyik és a harisnyák közé, és csendes meszesedés közben végelgyengülésig imádkozta magát.
A házból pedig italraktárat csináltak, majd bedeszkázták a kaput, ablakait, és egy tavasszal leradírozták. Abban a házban születtem.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!