CSAPDÁT GYANÍTOK
Szenvedélybetegek
Hatházi András utolsó frissítés: 14:20 GMT +2, 2003. június 30.A dohányzás fölöttébb ártalmas voltáról mindenki tud. Soma is. Egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy ne szóljon: már megint cigizel? Patáliát csap, ha újabb dobozzal veszek, és ez még hagyján!
Másfelől azonban Soma szopja az ujját. Nem gyakran, csak elalvás előtt, vagy ha soron kívül tör rá az ellenállhatatlan álmosság, bekapja a dudáját és már pislog is laposakat.
Történt pedig, hogy valamelyik szokásos ellenőrzés alkalmával azt mondta Sanyi bácsi, a fogorvos Soma barátunknak, hogy jó lenne abbahagyni ezt a szokást, mert lehet, hogy fogszabályzó lesz a vége. Soma közölte, hogy ha majd hat éves lesz, abbahagyja. Persze addig még van bő másfél év, de az emberfia akkor szokott iskolába menni, hát nyugodtan lemondhat káros szenvedélyeiről. Sanyi bácsi csóválta a fejét, de a Kisöreg elhatározása előtt még a legmakacsabb női szeszély is fejet szokott hajtani. Hát ennyiben maradtak.
Itthon azonban egy kiadósabb tükör előtti grimaszverseny után mégis meggondolta magát a legény, és ünnepélyesen kijelentette: mától fogva vége az ujjszopásnak.
Azt a sokatmondó pillantást pedig, amit kaptam, nem fogom egyhamar elfeledni.
Szóval minden rendben volt estig. Vacsora, tisztálkodás, kicsi hancúr, mesét olvas Rebi, mesét olvas Tátá, egy kör "Mit visz a kis hajó?" Somának, aztán puszi, villanyoltás, csend és hullaszag, kuss legyen, szép álmokat, aludj jól!
Nemsokára halljuk, hogy nyöszörög.
– Mi a baj, Somáka?
– Mámá, te szopikálod az ujjad?
– Nem, Soma, tudod jól.
– És Tátá szopikálja az ujját?
– Nem, Öreg.
– És Rebi se, igaz?
– Igaz.
– Se Nannyó, se Samu.
– Így igaz!
Csend. Aztán mintha nem is az ő hangja lenne ez a kétségbeesett, árva sirám:
– De azért engedd meg, hogy én szopikáljam!
Ki a fene bír ilyenkor ellenállni? Bemegyünk hozzá, Soma mereven nyújtott karral fekszik, sóvárogva bámulja hüvelykujját. Ránk néz ártatlanul:
– Nem én, a szájam kívánja!
Mostanában ismét figyelmeztet: ne cigarettázz! Feleletképp néha pimaszul bekapom a hüvelykujjam.
– Hát nehéz – mondja vigyorogva –, de én még kicsi vagyok. És különben is amikor hat éves leszek, abbahagyom.
– Én is – mondom.
– Tényleg? – csodálkozik tágrameredt szemekkel. Aztán elneveti magát. Szent a béke.
És most megyek, mert már nagyon kívánja a szájam. A Kisöreg meg alszik.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!