CSAPDÁT GYANÍTOK
Tollak
Hatházi András utolsó frissítés: 14:58 GMT +2, 2003. szeptember 12.Láttunk egy filmet a moziban. Az egyik főhősnő hosszas gyötrelmek után megvilágosodott,
Irigyeltem. Még véget sem ért a képsor, és már hiányzott nekem is a tollak, ceruzák garmada. Hiányzott az iskolás tolltartóm az illatos, ehető kínai radírgumival, a mindig kiszáradó kariókákkal, de legfőképpen régi íróasztalomról az összeharácsolt írószerszámok kavalkádja. Hiányzott a papír szaga, hiányoztak mindig foltos ujjaim, hiányzott a görcs a csuklómból, a golyóstoll pasztájának az íze, ha netán rosszul szigetelt a vége, és sikerült elmélyülten kiszopogatni a papír elől a kékséget. Vagy feketeséget. Vagy pirosságot -- mindegy, a színt.
Később a hölgy majdnem kész műve fölött trónolt, és szigorú szemekkel nézett rám. Legalábbis azt hittem. Kiderült, hogy valahol a hátam mögött kereste az ihletet. És megtalálta. Mert amikor egyre növekvő papírhegyei közül ki tudja hányadszorra utasította vissza a vacsorát, belém hasított, hogy valamikor én is bokáig jártam a galacsinná gyúrt jegyzetekben és félmondatokban, és egyre szürkébbnek éreztem magam, hiszen az albérleti konyhában igen hamar hajnalodott. Túlságosan is. Majd kirohant az állomásra, és néhány igazságszagú mondatban elpanaszolta, hogy menekülni szeretne. Mint én, amikor a történelmi időben végre kölcsön kaptam egy írógépet, és lelkemre kötötték, csak röpcédulát ne, mert a rendőrségen nyilvántartásba vették a betűk formáját, a Neumann Erika gazdáját, sőt, az egész negyedet. Mit számított? Íróembernek éreztem magam, körmölés helyett hajnaltól hajnalig püföltem a billentyűket, szépen összegyűjtöttem a szavakat, majd egy dobozba raktam, és mindet elégettem.
Közben a főhősnő is meggondolta magát. Beszélt egy kicsit arról, hogy valakinek mindenképp meg kell halnia, mert a halál az életet hangsúlyozza, aztán egy irdatlan nagy kővel a zsebében nekiment az angol Dunának, de már a fene bánta. Mert akkor már rég ujjongtam, hisz eufórikus segélyben jöttek a kiszuperált írógépek. Svájcból. Mért pont onnan? Nem mindegy? A lényeg az, hogy még mindig volt papír, volt ceruza, golyóstoll, karióka ékezeteket kitenni, és galacsin is volt – hajjajaj, de nem is egy! Mára csak a hátfájás maradt.
S a bexpéjsz.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!