CSAPDÁT GYANÍTOK
Leütés
Hatházi András utolsó frissítés: 16:25 GMT +2, 2003. december 15.Amikor először és utoljára ültünk le beszélgetni róla, megegyeztünk, hogy kábé kétezer leütésnyi. Tíznaponként. Nem rossz, gondoltam, megtisztelő,
Villog a kurzor. Vagy mi a fene. Újabb bekezdés. Szaporodnak a vázlatok, esténként, elalvás előtt megírom fejemben A Történetet, A Jelenetet, belegabalyodok egy buta kérdésbe, és a végén moccanni sem bírok a rám tekeredő szófűzérektől. Jesszusom, ez majdnem líra. Verset pedig régóta nem írok. Hétszáznyolcvanhét. Még csak nem is sorsszerűség. Esély sincs a misztikára.
Pedig ha kétezer, ha három, a megélhetés ugyanannyi. Mondjuk ez jó is lehetne, mert mindegy mennyi, úgyis ugyanannyi. A baj csak akkor kezdődik, amikor valóban dolgozni is akarsz. Rájössz, hogy még mindig nem odaát. Hiába mondják egyre többen az ellenkezőjét, a gyomor ellátási szintje marad. Így hát jobb, ha el se hiszem. Csak úgy suttogom magamnak. Remélem nem sikerül meggyőzni.
1244, de csak a stílus kedvéért.
Másfelől nem szeretném, ha az én hozzátartozóim, az én hozzátartozóim legyenek és ne önmaguk. Lehet, hogy abba kéne hagyjam. Vagy ismét megálljak hét évre, mint szoktam. Várok, de semmit sem teszek, elfoglaltam egy helyet, ami kényelmes is lehetne, talán szeretem is, de nem biztos, hogy az enyém. Egyszóval: gyötrelmes.
Már nem is számolom. A végén amúgyis megteszem, a hecc kedvéért meg azért is, hogy az a vége. Így döntetett. Önmagáért. Ezért készült. Amit kitaláltam még akkor, amikor elhatároztam, hogy nem karakterek lesz a cím. Az túl nemes. Másról szól.
Márpedig ez mindössze ezernyolcszázhatvan.
Leütés.
Letaglózás.
K.O.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!